Vallettában újfent - nyelvet tanultam az Erasmussal
Szeretek tanulni. Szeretek megismerkedni emberekkel, fiatalokkal, szeretem a kihívásokat, amelyben valamilyen tanulási tapasztalatra teszek szert. Szeretem figyelni azt, hogy ebben a tanulásban a tanárom mit csinál. Azt vettem észre, hogy "óralátogatok" a saját órámon, amelyen valójában diák vagyok.
A vallettai Easy Schoolban visszatérő vendég vagyok. Ráadásul az idei alapos placement teszt szerint a szintem tavalyhoz képest eggyel magasabb. Van tehát értelme felnőttként is tanulni, erőfeszítéseket tenni, sőt olyan helyzetekbe kerülni (pl. egy erasmusos vendégtanárral beszélgetve), amelybe a kölcsönös nyelvi nehézségek miatt vegyül kellemetlen érzés is. Nem baj! Ha valakivel szeretnél találkozni a kommunikációban és ő is veled, akkor meg fogjátok érteni egymást. Ha nem szeretnétek „találkozni”, az anyanyelveteken sem fogjátok érteni egymást.
42 évesen tán a legidősebb voltam a csoportban, de a „mai fiatalok” megbocsátják ezt az embernek. Természetes beszélgetések alakultak ki a nemzetközi tanulócsoportunkban az órákon túl a szünetekben is, amelyben cseh, szlovák, lengyel, német, svájci, brazil, líbiai… diák is volt. Szerencsés volt a helyzet, hogy magyarként egyedül ültem ott, így ténylegesen csak egyetlen nyelvet használtunk: az angolt. Egy kitűnő könyv kísérte a tanulásunkat és két remek tanár: egy Bosznia-Hercegovinából, egy Írországból. Igazán lendületes, motiváló, felkészült, profi pedagógus volt mindkettő. És amit módszertanilag felfedeztem: a hibák közül mindig „csak” 1-et javítottak a kollégák, azaz egyszerre mindig csak egyetlen hibára hívták fel a figyelmünket, ha körüljártak egy feladatmegoldás közben. Nem vették a diákok kedvét el a tanulástól azzal, hogy egy piros erdőt kapnak vissza munkájuk és erőfeszítésük romjaiként. Hiszen annyi hibából tanulni sem lehet. De ha egyet emel ki a tanár, az emlékezetes marad. Persze a többit majd egy következő feladatban kell korrigálni. Van idő, hiszen a tanulás türelmes, lassú folyamat. Ez is óriási személyes tapasztalat.
És persze Málta gyönyörű. A kemény tanulás mellett kicsi idő minden nap jutott a tengeri megmártózásra a rocky beach-en (Máltán majd’ minden strand egy kőszikla-lánc), egy-egy városka meglátogatására (Marsaxlokk, Marsaskala, Gozo szigete), beszélgetni a szintén nemzetközi csapattal, akikkel közös szálláson laktam (japán, török srácok), de a nadrágot tényleg fel kellett kötnöm, tanultam bizony késő estig. Közben pedig vásároltam, belépőt váltottam, útbaigazítást kértem, buszsofőrrel társalogtam... hétköznapi módon használtam a nyelvet. Azt érzem, sokat fejlődtem idén is, és ennek elégedettsége nagyon jó érzés.
Kalász Ákos
